Dr. Uzonyi Imre kollégánkat címzetes egyetemi docensi rangra emelte a Miskolci Egyetem

Dr. Uzonyi Imre átveszi a docensi kinevezéstDr. Uzonyi Imre átveszi a docensi kinevezéstEgyetemi docensi címet kapott a Miskolci Egyetemen  kollégánk, dr. Uzonyi Imre. Nagy büszkeség, hogy Borsod megyei gyógyszerészt ilyen megtiszteltetés ért, természetesen nem érdemtelenül. Ezúton is szívből gratulálunk. Életútjáról az alábbiakban olvashatnak.

Dr. Uzonyi Imre József 1981-ben kapta meg gyógyszerész diplomáját a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán. A kor piacgazdasági kihívásai sarkallták arra, hogy tovább képezze magát, így szerzett 2001-ben egészségügyi közgazdasági és menedzser szakokleveles gyógyszerész másoddiplomát a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán.

Aktív gyógyszerészként szakmai tudását is folyamatosan fejlesztette, így 1986-ban gyógyszerellátás és gyógyszerügyi szervezésből, 1989-ben gyógyszer hatástanból, 2004-ben kórházi, klinikai gyógyszerészetből szakvizsgázott. Elvégezte a gyógyszerismertetői tanfolyamot, és GCP vizsgát is tett.

Valamennyi munkahelyén nagy elkötelezettséggel bizonyította szakmai, vezetői rátermettségét. 1981-től 1986-ig változó munkahellyel alkalmazott gyógyszerészként kezdte pályafutását, majd 1986-1995-ig gyógyszertár vezetőként dolgozott a B.-A.-Z. megyében található pálházai gyógyszertárban. 1995-2001-ig a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház Intézeti Gyógyszertárában tevékenykedett egy évig, majd ugyanitt intézetvezető főgyógyszerésznek nevezték ki. 2001 és 2009 között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Intézeti Gyógyszertárának intézetvezető főgyógyszerésze lett.

Jelenleg a sátoraljaújhelyi Minor Gyógyszertárban tulajdonos társ, de vállalkozó gyógyszerészként a miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban, illetve a miskolci, Belvárosi Kígyó Gyógyszertárban is dolgozik.

Mindezek mellett a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karán óraadó tanár, szakmaszintű kötelező továbbképzéseket tart a gyógyszertári szakasszisztensek részére az Egyetem keretén belül. Vendég oktatóként a Sárospataki Főiskolán az egészségügyi jellegű képzésekben is közreműködik, illetve részt vesz a gyógyszerész hallgatók gyógyszertári gyakorlati oktatásában is.

E gazdag életpálya már fiatal gyógyszerészként is előrevetíthető volt, megnyerte a XXIV. Rozsnyay Mátyás Emlékversenyt, illetve elnyerte a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának „oktató gyógyszerésze" címet is.

Eddigi pályafutása elismerése és megkoronázásaként az Egészségtudományi Kar felterjesztése alapján a Miskolci Egyetem címzetes egyetemi docens címet adományozott részére ez év júniusában.

Ezúton is szívből gratulálunk, és munkájához további sikereket kívánunk!

MGYK B.-A.-Z. Megyei Szervezete

 

A cikkhez csak regisztrált felhasználóink fűzhetnek hozzászólást. Jelentkezzen be, vagy regisztráljon.